2013. május 18., szombat

Vendég cikk : Esküvőtrend – Idén ilyen az álomlagzi!


A következő sajtóközleményt kaptam a Just Creative Gabijától, szeretettel ajánlom olvasásra és megfontolásra !

Az utóbbi években itthon is egyre több pár dönt úgy, hogy a nagy napot, melyen örök hűséget fogadnak egymásnak, egy bizonyos téma köré csoportosítják. Ez azt jelenti, hogy egységessé – ám cseppet sem egyhangúvá! – varázsolják a különleges alkalom legapróbb részleteit is.

Arról, hogy az idei mennyegzőkön milyen trendek hódítanak majd, Deményné Marada Gyöngyit, a Gyöngyszem Esküvővezetőjét kérdeztük, aki remek praktikákkal szolgált a házasulandóknak! 

Ha Neked is megtetszik a szakértő egyik ötlete, még nem késtél el: a saját nyári esküvődön is megvalósíthatod!





1)      Alíz Csodaországban
Aki ezt a témakört választja, mesébe illő helyszínen mondja ki a boldogító igent, vagy ha erre nincs módja, az egybekelést követő ünnepséget mindenképpen ilyen helyre szervezi. Ideális választás azoknak, akik rajonganak a mostanában reneszánszukat élő masnikért – ezek megjelenhetnek a menyasszonyi ruhán, az ara hajában, a vőlegény nyakkendője helyén, a dekorációban, felbukkanhat a terítéken, sőt, már magát a meghívót is csinosabbá tehetik. 

Az édesszájú vendégek legnagyobb örömére ennek a stílusnak meghatározó kiegészítői a mini-sütik, a cupcake-ek (azaz tündértorták), amelyek akár a Bolond Kalapos asztalán is jól mutatnának. A lagzi egyik fő attrakciója a menyasszonyi torta, aminek láttán le kell hogy essen a vendégek álla! Aki ezt a témát választja, biztos lehet benne, hogy emlékezetes, mozgalmas, ugyanakkor nagy adag romantikával fűszerezett esküvőn fogadhat örök hűséget párjának!

2)      Zöld utat a boldogságnak!
Egyáltalán nem új keletű, hogy sokan úgy döntenek, zöld, azaz környezetbarát esküvőt tartanak e-mailben elküldött meghívókkal, helyi termelőktől származó alapanyagokból készült menüvel, gyalog, bringával vagy épp riksával közlekedő násznéppel stb. Most azonban nem az öko-esküvőkről szólunk, hanem azokról, melyeken a zöld szín dominál. Az idei év egyik divatszíne rendkívüli horizontokat nyit meg a házasságra készülők előtt, hiszen csodás árnyalatokból válogathatunk, és ha megtaláltuk a nekünk leginkább tetszőt, azt szinte mindenhová becsempészhetjük. 


A csokrokat és virágdíszeket köttethetjük kizárólag zöld növényekből, melyek üde színükkel életteli hangulatot ébresztenek, miközben eleganciát sugároznak. Különösen a természetes szépséget kedvelő, merész pároknak ajánlott ez a téma! Az igazán bátor menyasszonyok akár zöld ruhát is viselhetnek, így igazán extravagánssá tehetik a megjelenésüket. Még egy érv a zöld mellett: ez a remény, és beteljesülő vágyak színe!

3)      Akár a csillagok
Az exhibicionista párok számára ideális választás, hiszen a sztárok ihlette esküvő az önkifejezés egyik legklasszabb módja! Egy ilyen esküvőn a meghívottak úgy érezhetik magukat, mintha egy filmbe csöppentek volna, a menyasszony és a vőlegény pedig igazi főszereplőként tündökölhet. 

Tény és való, hogy egy ilyen esemény megszervezése sok macerával járhat, a végeredmény azonban mindenért kárpótol! Itt nyugodtan túlzásokba eshettek: a menyasszony viselhet rendkívül hosszú, koszorúslányok hadát igénylő vagy épp pimaszul rövid ruhát, a vőlegény napszemüveg mögé rejtőzhet a “rajongók” elől, óriási limuzinnal gurulhattok a szertartás és a vacsora helyszínére, millió virágszirom boríthatja az utat, amin az étterembe sétáltok, felhőkarcoló méretű tortával édesíthetitek meg a nagy napot és a sort még hosszan folytathatnánk. 

A színek, amelyek leginkább passzolnak a “hollywoodi románchoz”: pezsgő, arany, vanília, halvány rózsaszín és gyöngyház. Sikkesebb nem is lehetne!

4)      A rózsaszín álom
Tévedsz, ha azt gondolod, hogy a romantikus esküvő elképzelhetetlen turbékoló gerlepár és hatalmas szívek nélkül! A napjainkban fénykorát élő Vintage stílus testesíti meg azt, amiről a legtöbb kislány álmodozik, miközben a babáját fésülgeti. Tény, hogy egy ilyen esküvő kivitelezésének első és legfontosabb “kelléke” egy engedékeny vőlegény, aki nem bánja, hogy “hercegnős” esküvőn vezeti majd oltár elé szíve választottját. A jó hír az, hogy nem kell “rózsaszín-túladagolástól” tartani, hiszen bármely szín pasztell árnyalata illik ehhez a finom stílushoz! A hangulat az ’50-es évek világába repíti a szerencséseket, akik ott lehetnek egy ilyen esküvőn, ahol a klasszikus motívumoké a főszerep. A fából készült díszek, az antikolt kiegészítők és a kecses gyertyák tehetik teljessé a harmóniát azon a mennyegzőn, amely felér egy békebeli időutazással!



5)      Feketén-fehéren
Ez a megunhatatlan, klasszikus párosítás soha nem megy ki a divatból! Egyszerre lehettek modernek és régimódiak, ötvözhetitek a jövőt a múlttal. Csak a menyasszonyon és a vőlegényen múlik, hogy a letisztult, minimalista irányt követik vagy inkább a barokkos túlzást választják. 


Kétségtelen, hogy a mindennapi életben is az eleganciára törekvő párok előszeretettel voksolnak erre a stílusra, hiszen rendkívül sok lehetőséget kínál a szerelmeseknek: az esküvő minden mozzanatát átjárhatja a fekete és a fehér ellentétpárja, a pozitív és negatív pólus találkozásának szimbóluma, a férfiasság és a nőiesség megtestesítője. Tökéletes választás, akár télen, akár nyáron kerül sor az esküvőre, és ami még ennél is fontosabb: hatalmas kínálatból lehet válogatni a ruhákat, a cipőket, a meghívókat, a dekorációs kellékeket, valamint a köszönőajándékokat illetően.



További infó: www.gyongyszemeskuvo.hu

Remélem tetszett a cikk, és hasznos volt számodra :)


                                                                                                Szeretet és nagy ölelés 

                                                                                      Dia

~*~
"Az azonos hullámhosszon rezgő lelkek megtalálják egymást. Hiszem, hogy akinek rám van szüksége, az megtalál engem, hogy segíteni tudjak neki.  ... mert az az én életfeladatom, hogy királylányt varázsoljak a lányból, és gyönyörűvé a legszebbik napot, az Esküvő napját " ♥
Diana Atelier
www.csodaszepeskuvo.hu

Lánykérés : egy norvég fiú és egy olasz lány

Hát ezen a videón konkrétan még én is meg tudtam hatódni, pedig annyi ilyesmit láttam már, de akkor is...
Az egész norvég falu összefogott, hogy az olasz lánynak igazi olasz hangulatot tudjanak varázsolni a zord északi vidéken.
Nagyon aranyos videó, de tényleg  !





Szeretet és nagy ölelés 

                                                      
                                                                                           Dia

~*~
"Az azonos hullámhosszon rezgő lelkek megtalálják egymást. Hiszem, hogy akinek rám van szüksége, az megtalál engem, hogy segíteni tudjak neki.  ... mert az az én életfeladatom, hogy királylányt varázsoljak a lányból, és gyönyörűvé a legszebbik napot, az Esküvő napját " ♥
Diana Atelier
www.csodaszepeskuvo.hu

2013. április 16., kedd

Vintage menyasszonyi ruhák - 1920 -as évek

1920-as évek
Jellemzői : rövidebb ruhák, nem érnek le a földig, általában térd alatt végződnek. A nyak kivágás viszonylag zárt, gyakran hosszú ujjú - ujjatlan szinte sosem.
A ruha anyaga általában szatén, vagy selyem. Nem jellemző a túldíszített anyag, vagy csipke, a ruha inkább egyszerű szabású, és a kiegészítők a díszesek.
Nézzük akkor meg részletesebben :)
Ez a menyasszonyi ruha egyszerű vonalú, az ujja csipkeszövetből van, a ruha maga szatén. Kerek nyakkivágás, szélén szolid díszítés (talán apró gyöngyök?) Díszes a fejdísz, a fátyol dísztelen.


2013. április 15., hétfő

Vintage menyasszonyi ruhák

Régóta készülök ennek a témának a körbejárására , már csak azért is, mert ezt a stílust szeretem a legjobban.
Igaz most a virágkorát éli a vintage lakberendezés, és az öltözködés, és valóban nagy divat lett emlegetni, blogolni róla , de vajon mit jelent ez az esküvői témában? Milyen jellemzői vannak a menyasszonyi ruhák viseletét tekintve?
Próbálom részletesen bemutatni a különbségeket, hiszen a vintage stílus egy viszonylag nagy időszakot  fed le, a menyasszonyi ruhákat tekintve pedig óriási a különbség.

Érdekes megfigyelni, hogy a jelenlegi menyasszonyi divatban fellelhető sok apró részlet a régi korokból.


1920-as évek >>>



2013. április 10., szerda

Vendég cikk : Külföldi párokat vonz Budapest


 A következő sajtóközleményt kaptam a Just Creative Gabijától. Szerintem nagyon érdekes  cikk, szeretettel ajánlom olvasásra !

" Nem csak leány- és legénybúcsúkat, hanem esküvőket is szívesen rendeznek Budapesten.

Rekord évet zárt a hazai turizmus 2012-ben – jelentette be korábban a Magyar Turizmus Zrt. A tavalyi évben több mint 4 millió külföldi vendég érkezett hazánkba, az általuk eltöltött vendégéjszakák összege pedig meghaladta a 11 milliót, ami 8,5%-os növekedésnek felel meg.

A külföldiek által nálunk elköltött szállásbevétel alulról súrolta a 100 milliárdos álomhatárt. A legnépszerűbb úti cél a külföldiek körében még mindig Budapest és a Közép Duna-vidék (59%), majd a fürdővárosok és a Balaton parti települések következnek. A turisztikai motiváció az 1-3 éjszakát eltöltőknél 74,1%-os, a 4 éjszakánál hosszabb ideig itt tartózkodó külföldiek esetében pedig 95,4%. A fiatal turisták száma nőtt, és újabb rétegek is bekapcsolódtak a hazai turizmusba.

Budapest eddig is népszerű szórakozási célpont volt, és arról már számtalanszor hallhattunk, hogy akár fényűző leány- vagy legénybúcsúk helyszínéül is szolgált fővárosunk. Ha pedig a párok úgyis itt tartják a nagy nap előtti szórakozást, akkor itt az ideje annak is, hogy Magyarország esküvő-célponttá váljon!

2013. április 8., hétfő

Esküvőre muffinok - wedding muffins, cupcakes

Forrás:  http://pinterest.com/pearlpixie1/food-cupcakes-muffins
A legbájosabb esküvői sütemények közé tartoznak a muffinok. 

Legalább is nekem ezek a legnagyobb kedvenceim. Rengeteg szín, forma, hangulat - millió féle képpen lehet variálni. 

Mivel rengeteg szebbnél szebb fotót lehet találni az interneten, ezért inkább én most olyan képeket hoztam, amik azt mutatják be, hogyan tudunk házilag esküvői csodatornyot varázsolni a muffinokból.








Receptek: 

A CakeJournal oldalán találtam egy igazi cupcake receptet is : http://cakejournal.com/recipes/light-chocolate-cupcakes/


A csokis vajkrém receptje is megvan :  http://cakejournal.com/recipes/mini-cupcakes/

2013. április 7., vasárnap

Esküvői elsősegély készlet menyasszonyoknak

Szinte minden esküvőn előfordul egy-egy apró baki, hiba, amitől nem kell kiborulni, hanem fel kell készülni az elhárítására.
Minden menyasszonyomnak elmondom, hogy mit vigyenek feltétlen magukkal az esküvőre. 
Általában a ruha anyagából szoktam varrni szütyőkét, kisebb -nagyobb táskát, kinek milyen igényei vannak erre vonatkozóan.
Ha nem fér el a szütyőkében, akkor kérjünk meg egy rokont, vagy barátnőt, hogy hozza az összeállított elsősegély készletet.

Tehát mi is legyen nálunk mindenképpen?


- biztosítótűk, kicsik és nagyobbak ( ha valami véletlen folytán sérül a ruha - pl. leszakad az alsószoknya fodra egy  heves táncpartner miatt, meg kell igazítani vagy felcsatolni az uszályt)

- egy cérna, tű -a ruha és az öltöny anyagának megfelelően (bármikor leszakadhat egy gomb)
- ragtapasz ( az egyik legfontosabb eszköz , hiszen az esküvői cipőben lenni reggelig nem mindig zökkenő- és vízhólyagmentes)
- tampon, betét (ezt nem is kell magyaráznom...)
- körömreszelő (ez egyértelmű- mindig akkor szakad be a körmünk, amikor nagyon nem kéne...)
- hullámcsatt ( ha a szél szétfújja a rakoncátlan tincseinket )
- harisnyanadrág (mert ugyan mikor szakadna ki a harisnya, ha nem most)
- fájdalomcsillapító ( egy fejfájás, vagy fogfájás miatt ne múljon az esküvő hangulata, ugye?)
- izzadsággátló dezodor (szagtalan, olyan, ami nem hagy nyomot a ruhán)
- nedves törlőkendő (sminket igazítani, és egyéb maszatok esetére)
- papírzsepi 
- apró sminkkészlet (szájfény, púder, és ami Neked nélkülözhetetlen )
- csoki, vagy cukorka ( ha hirtelen leesik a vércukrod az egész napos stresszhelyzet miatt)
- tic-tac :)



Ha szeretnéd, hogy varrjak Neked is kistáskát, kérj ajánlatot,  írj e-mailt ! Írd meg , hogy milyet szeretnél, milyen legyen a díszítése, küldesz-e hozzá anyagot a ruhádéból, vagy válasszak én ? Küldhetsz rajzot, vagy  fotót is róla! Ugyanolyat a másolások és kopírozások elkerülése végett nem fogok készíteni, de hasonlót és olyat amilyenre vágysz, szívesen megpróbálok :)

Kérhetek egy LIKE-ot?